ájul

Hungarian

Etymology

From the same onomatopoeic root as áhít (“to long, yearn”) +‎ -j- (hiatus-filler consonant) +‎ -ul (reflexive verb-forming suffix).[1]

Pronunciation
  • IPA(key): [ˈaːjul]
  • Hyphenation: ájul

Verb

ájul

  1. (intransitive) to faint, collapse, pass out (to lose consciousness into: -ba/-be, onto: -ra/-re)
    a karjaiba ájul ― to faint into someone's arms
    A padlóra ájult. ― She had fainted onto the floor.

Conjugation
conjugation of ájul
Infinitive ájulni
Past participle ájult
Present participle ájuló
Future participle -
Adverbial participle ájulva
Potential ájulhat
1st person sg 2nd person sg informal 3rd person sg,
2nd person sg formal		 1st person pl 2nd person pl informal 3rd person pl,
2nd person pl formal
Indicative mood Present Indefinite ájulok ájulsz ájul ájulunk ájultok ájulnak
Definite intransitive verb, definite forms are not used
Past Indefinite ájultam ájultál ájult ájultunk ájultatok ájultak
Definite -
Conditional mood Present Indefinite ájulnék ájulnál ájulna ájulnánk ájulnátok ájulnának
Definite -
Subjunctive mood Present Indefinite ájuljak ájulj
or
ájuljál		 ájuljon ájuljunk ájuljatok ájuljanak
Definite -
Conjugated infinitive ájulnom ájulnod ájulnia ájulnunk ájulnotok ájulniuk

Derived terms

(With verbal prefixes):

References
  1. Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN

Further reading
  • ájul in Bárczi, Géza and László Országh: A magyar nyelv értelmező szótára (’The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language’). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962.
  • ájul in Ittzés, Nóra (ed.). A magyar nyelv nagyszótára (’A Comprehensive Dictionary of the Hungarian Language’). Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006–2031
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.