füge

See also: fuge, fugę, fùgē, and Fuge

German

Verb

füge

  1. First-person singular present of fügen.
  2. First-person singular subjunctive I of fügen.
  3. Third-person singular subjunctive I of fügen.
  4. Imperative singular of fügen.

Hungarian

Etymology

Borrowed from Italian.[1]

Pronunciation
  • IPA(key): [ˈfyɡɛ]
  • Hyphenation: fü‧ge

Noun

füge (plural fügék)

  1. fig (fruit)

Declension
Inflection (stem in long/high vowel, front unrounded harmony)
singular plural
nominative füge fügék
accusative fügét fügéket
dative fügének fügéknek
instrumental fügével fügékkel
causal-final fügéért fügékért
translative fügévé fügékké
terminative fügéig fügékig
essive-formal fügeként fügékként
essive-modal — —
inessive fügében fügékben
superessive fügén fügéken
adessive fügénél fügéknél
illative fügébe fügékbe
sublative fügére fügékre
allative fügéhez fügékhez
elative fügéből fügékből
delative fügéről fügékről
ablative fügétől fügéktől
Possessive forms of füge
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. fügém fügéim
2nd person sing. fügéd fügéid
3rd person sing. fügéje fügéi
1st person plural fügénk fügéink
2nd person plural fügétek fügéitek
3rd person plural fügéjük fügéik

Derived terms
  • fügefa

References
  1. Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.