főn

See also: fon, Fon, fón, fòn, fōn, -fón, and Appendix:Variations of "fon"

Hungarian

Pronunciation
  • IPA(key): [ˈføːn]
  • Hyphenation: főn

Etymology 1

From German Föhn, from Late Latin faonius, from favonius (“mild spring wind”), from favere (“to favor”).[1]

Noun

főn (plural főnök)

  1. (weather) foehn (a warm dry wind blowing down the north sides of the Alps)
Declension
Inflection (stem in -ö-, front rounded harmony)
singular plural
nominative főn főnök
accusative főnt főnöket
dative főnnek főnöknek
instrumental főnnel főnökkel
causal-final főnért főnökért
translative főnné főnökké
terminative főnig főnökig
essive-formal főnként főnökként
essive-modal — —
inessive főnben főnökben
superessive főnön főnökön
adessive főnnél főnöknél
illative főnbe főnökbe
sublative főnre főnökre
allative főnhöz főnökhöz
elative főnből főnökből
delative főnről főnökről
ablative főntől főnöktől
Possessive forms of főn
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. főnöm főnjeim
2nd person sing. főnöd főnjeid
3rd person sing. főnje főnjei
1st person plural főnünk főnjeink
2nd person plural főnötök főnjeitek
3rd person plural főnjük főnjeik
Synonyms

Etymology 2

fő +‎ -n

Noun

főn

  1. superessive singular of fő

References
  1. Tótfalusi, István. Idegenszó-tár: Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára (A Storehouse of Foreign Words: an explanatory and etymological dictionary of foreign words’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2005. →ISBN
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.