bizonyít

Hungarian

Etymology

bizony +‎ -ít [1]

Pronunciation
  • IPA(key): [ˈbizoɲiːt]
  • Hyphenation: bi‧zo‧nyít

Verb

bizonyít

  1. (transitive) to prove, certify

Conjugation
conjugation of bizonyít
Infinitive bizonyítani
Past participle bizonyított
Present participle bizonyító
Future participle bizonyítandó
Adverbial participle bizonyítva
Potential bizonyíthat
1st person sg 2nd person sg informal 3rd person sg,
2nd person sg formal		 1st person pl 2nd person pl informal 3rd person pl,
2nd person pl formal
Indicative mood Present Indefinite bizonyítok bizonyítasz bizonyít bizonyítunk bizonyítotok bizonyítanak
Definite bizonyítom
én téged/titeket
bizonyítalak		 bizonyítod bizonyítja bizonyítjuk bizonyítjátok bizonyítják
Past Indefinite bizonyítottam bizonyítottál bizonyított bizonyítottunk bizonyítottatok bizonyítottak
Definite bizonyítottam
én téged/titeket
bizonyítottalak		 bizonyítottad bizonyította bizonyítottuk bizonyítottátok bizonyították
Conditional mood Present Indefinite bizonyítanék bizonyítanál bizonyítana bizonyítanánk bizonyítanátok bizonyítanának
Definite bizonyítanám
én téged/titeket
bizonyítanálak		 bizonyítanád bizonyítaná bizonyítanánk bizonyítanátok bizonyítanák
Subjunctive mood Present Indefinite bizonyítsak bizonyíts
or
bizonyítsál		 bizonyítson bizonyítsunk bizonyítsatok bizonyítsanak
Definite bizonyítsam
én téged/titeket
bizonyítsalak		 bizonyítsd
or
bizonyítsad		 bizonyítsa bizonyítsuk bizonyítsátok bizonyítsák
Conjugated infinitive bizonyítanom bizonyítanod bizonyítania bizonyítanunk bizonyítanotok bizonyítaniuk

Derived terms

(With verbal prefixes):

References
  1. Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.