ordít

See also: ordit

Hungarian

Etymology

From an onomatopoeia + -d (frequentative-instantaneous suffix) + -ít (causative-frequentative suffix).[1]

Pronunciation

  • IPA(key): [ˈordiːt]
  • Hyphenation: or‧dít

Verb

ordít

  1. (intransitive, of human) to yell, scream
  2. (intransitive, of animal) to howl
  3. (transitive) to yell (to utter something by yelling)

Conjugation

Derived terms

  • ordítás
  • ordító
  • ordítozik
  • ordíttat

(With verbal prefixes):

  • átordít
  • beordít
  • beleordít
  • elordít
  • felordít
  • hátraordít
  • kiordít
  • közbeordít
  • leordít
  • ráordít
  • teleordít
  • túlordít
  • végigordít
  • visszordít

References

  1. Zaicz, Gábor. Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (’Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN

Further reading

  • ordít in Bárczi, Géza and László Országh: A magyar nyelv értelmező szótára (’The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language’). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962.
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.